tribute

Tegnap olvasgatván a Forma 1-es híreket arra az elhatározásra jutottam, hogy megnézem a következő (mai) futamot. Ez már csak azért is fura, mert utoljára talán 2004 tájékán ültem végig a közvetítéseket, akkor teljesedett be a totális Schumacher/Ferrari uralom, amely aztán a következő évadra már el is halványodott... Most egy Lewis Hamilton nevű, nálam csupán két évvel idősebb emberke ültetett a doboz elé, ugyanis ez a srác újonc létére pimaszul vezeti a világbajnokságot, valamint az eddigi 7 futamon mindig dobogós helyre kormányozta a McLaren-Mercedesét. Ma harmadik lett, a sorozat folytatódik...

Az első F1-es emlékem egy baleset. Nyilván ezek jobban megmaradnak az emberben: a '94-es imolai tragédiáról van szó. A mai futam előtt utánanéztem, kik voltak azok a pilóták, akik életüket vesztették az időmérőkön vagy a versenyeken, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy Senna halála előtt egy nappal szintén elhunyt egy pilóta, valamint a pénteki időmérőn is súlyos baleset történt. Na de ne ugorjunk ennyire előre.

1954-ben a Nürburgring edzésén vesztette életét az argentín Onofre Marimón. A harmincéves versenyző a Wehrseifen hídnál csúszott ki, bukfencek után az árokban landolt, és azonnal meghalt.

A következő szerencsétlenül járt ember az olasz Luigi Musso, aki 1958-ban Reimsben a 10. kör alatt vesztette el az uralmát a Ferrarija felett. Egyébként ezen a versenyen állt utoljára rajthoz az ötszörös bajnok Juan Manuel Fangio is, igaz, nem baleset, hanem visszavonulás okán.

Ugyanebben az évben további két halálos baleset is történt. Peter Collinst a Német Nagydíj után, míg Stuart Lewis-Evanst Casablancán érte a tragédia. Előbbit súlyos fejsérülései miatt már hiába szállították a bonni kórházba, nem tudták megmenteni az életét. Mussohoz hasonlóan ő is a Ferrari pilótája volt. Lewis-Evans hat nappal a Marokkói Nagydíj után halt meg égési sérülései miatt az east-grinsteadi kórházban.

1960-ban a Belga Nagydíj hozta a fekete hétvégét. Chris Bristownak és Alan Staceynek is az utolsó versenyét jelentette Spa. Bristow egy töltésnek ütközött, majd a töltésen húzódó drót egyszerűen lefejezte. A 22 éves srácnak ez volt csupán a negyedik futama, egyik barátja a baleset után rámutatott: nem volt még elegendő tapasztalat birtokában. Stacey talán még hihetetlenebb módon hunyt el: egy madár repült a fejének 192 km/h sebesség közelében, ezután elvesztette az uralmát a Lotus felett. Néhány percen belül majdnem ugyanott két angol pilóta vesztette életét, az ezt megelőző napon pedig Stirling Moss szenvedett számos törést.

1961-ben a monzai futam Wolfgang von Trips német versenyzőnek sikerült felettébb balszerencsésen. A zseniális pilóta a Vialone-kanyar után ütközött Jim Clark Lotusával, a levegőből csapódva a drótkerítésnek. Azon nyomban szörnyethalt, további 11 nézőt kísérve a halálba. A sors biztosra ment: ha von Trips nem a versenyen szerepel, akkor minden bizonnyal egy chicagoi járaton érte volna a tragédia, amelyre korábban jegyet foglaltatott. Ugyanis a gép Írország felett lezuhant, és senki nem élte túl a katasztrófát.

Majdnem kereken három év múlva, 1964 augusztusában hunyt el a holland Carel Godin de Beaufort a nürburgringi edzésen. A Bergwerk kanyarnál történt a baleset, amelynek következtében kirepült a Porschéből és többek között súlyos fejsérüléseket szenvedett. Három nap múlva a Cologne-i kórházban halt meg.

1966-ban a "főszereplő" John Taylor, a helyszín szintén a Német Nagydíj. Az első körben ütközött Jackie Ickx Matrajával, minek következtében kigyulladt a Brabhamje. Csúnyán megégett, és a baleset után négy héttel hunyt el, a németországi Koblenzben.

Egy évvel később Lorenzo Bandini neve is felkerült a Ferrari gyászlistájára. Az olasz Monte-Carloban a Harbour sikánnál vesztette el uralmát a gép felett. A Ferrari nem csupán fejreállt, hanem két robbanás kíséretében el is égett. Bandini harmadfokú égési sérülésekkel került kórházba, testének több mint 70%-a megégett. Három nap múlva hunyt el, mellkasi sérüléseinek is köszönhetően.

'68-ban hazai pályán vesztette életét a francia Jo Schlesser. A magnézium géptest, valamint a rengeteg üzemanyag (a versenyből csupán két kör ment le) begyulladása után Schlessernek esélye sem volt a túlélésre. A Honda a szezon végéig visszavonta autóit a versenysorozatból.

A brit Piers Courage 1970-ben Hollandiában szenvedett halálos kimenetelű balesetet. Egy kanyarban kisodródott, majd szintén a magnéziumalkatrészeknek köszönhetően kigyulladt az autója. Sovány vígasz, hogy valószínűleg már a tűz előtt meghalt, ugyanis a bukósisakján gumifoltot találtak, ami a pályaszélnek ütközéskor kerülhetett oda.

Ugyanebben az évben Monzában az osztrák Jochen Rindt járt pórul. Érdekesség, hogy annak ellenére, hogy az utolsó három futamot már nélküle rendezték, megnyerte a '70-es világbajnokságot.

A Holland Nagydíj '73-ban is gyászossá vált, Roger Williamson majdnem ugyanott vesztette életét, mint három évvel korábban Piers Courage. A videón látszik, hogy David Purley versenyzőtársa próbálja menteni, ám a többiek nem tudják megközelíteni a kocsit: csak a pilótáknak volt olyan ruhájuk, amely ideiglenesen megóvta őket a tűztől. Williamson halálának oka fulladás: a tűz nem hagyott számára oxigént.

Francoise Cevert az Egyesült Államokban ütközött korlátnak a szabadedzésen még ugyanebben az évben. Sérüléseibe azonnal belehalt. Az ügy pikantériája, hogy azzal a Ronie Petersonnal harcolt a pole-pozícióért, aki később önmaga is baleset áldozata lett.

1974-ben az osztrák Helmut Koinigg szintén az USA-ban szenvedett tragikus balesetet. A Toe-kanyarnál ment tönkre a felfüggesztése, és ugyan nem ment túlságosan nagy sebességgel, a korlát okozta azonnali halálát. Ugye már korábban említettem a lefejezést, mint végkimenetelt...

'75-ben a NASCAR-t is megjáró amerikai Mark Donohue az Osztrák Nagydíj bemelegítésén vesztette el uralmát autója felett, a balesetben egy pályamunkás meghalt. Donohue sérülései nem tűntek súlyosnak, ám másnap kómába esett, majd meghalt.

A brit Tom Pryce 1977-ben vesztette életét a Dél-Afrikai Nagydíjon. Előbb durván 272 km/h-val elgázolt egy óvatlan pályamunkást (akit nem lehetett a későbbiekben azonosítani), majd az egyenes végén ütközött Jacques Laffite autójával. Pryce halálát az okozta, hogy az elgázolt pályamunkás tűzöltő készüléke eltrafálta a fejét. Megdöbbentő képsorok.

Egy évvel később Monzában érte utol a halál a már említett Ronnie Petersont. Pontosabban a milánói kórházban, hiszen annak ellenére, hogy társai időben kiszedték a kocsijából, később a sérülései kapcsán keletkezett vérömlenyek okozták a vesztét. Embóliában halt meg másnap.

1982-ben az egyik legmegdöbbentőbb baleset a végső győzelemre talán legesélyesbb Gilles Villeneuve-vel történt. A belga nagydíj edzésén a bal első kerekével eltalálta Jochen Mass jobb hátsó kerekét, ezután felemelkedett az autója, majd számtalanszor megpördült a tengelye körül, míg nem Villeneuve egyszerűen kiesett belőle. A fia 1997-ben világbajnoki címet nyert.

Szintén '82-ben hunyt el Riccardo Paletti olasz versenyző, méghozzá a Kanadai Nagydíj kapcsán. Ugyan a védőruhának köszönhetően a teste nem égett meg, mellkasi sérülései miatt már hiába szállították kórházba.

És eljutottunk a soha nem említett, Senna-tragédia előtti balesethez. Roland Ratzenberger a Villeneuve-hajlattól egészen a Tosa-kanyarig sodródott, miután cirka 315 km/h-ás sebességgel becsapódott a betonfalba. Eltörött a nyakcsigolyája, mégis kórházba szállították, bár már a helyszínen egyértelmű volt, hogy Ratzenberger meghalt. A szóvivő bejelentése alapján így nem kellett leállítani az edzést...

Másnap Senna szaladt betonfalnak a Tamburello kanyarban. A baleset elemzői azóta is számos találgatásra adnak okot. Én pedig azóta is látom magam előtt, hogy elrepül a mentőhelikopter...

It was my tribute to the heroes.