bakony

A külföldre vágyó én mindig meglepődik, hogy milyen szép helyek vannak hazánkban. Hétvégén a Bakonyban kalandoztunk, délről (Bakonybél felől) megközelítve a Kőris hegy 709 méteres csúcsát, radarostul, kilátóstul. Úgy tűnik, lehetetlen feladat számunkra a kijelölt útvonalon maradni. Míg ez Szlovéniában egészen gázos helyzetet teremtett, addig idehaza bátran mehettünk dombról dombra, mindegyik megközelíthető, szinte mindenhonnan. Bizonyos emelkedők viszont hajaztak a Triglav lábánál lévől Voje környéki szerpentines szopásra. (Csak az alliteráció kedvéért.)
Első célpontunk az Odvaskő-barlang volt. A túristaút már-már nyugdíjasoknak kiépített lankái helyett néhol sziklákba kapaszkodva jutottunk fel a 370 méter feletti barlangrendszerhez. Aki normálúton közelít, nem is tudhatja, hogy mit rejt még a sziklatömb, hány barlangbejárat húzódik mindenfelé. (A képen sem a fő látványosság adta magát háttérnek.) Szikrázó napsütés, néhány felhő, pedig cirka másfél órával korábban még szakadt a hó!
A Kőris hegy felé vezető adhoc útvonalunkat keresztezte egy őzcsorda, (nem túlzok) mintegy 30-40 állattal. Közben kénytelenek voltunk konstatálni, hogy az erdőirtás következtében finn kollégáink szimpla tisztásnak titulálhatnák a bakonyi flóra és a geomorfológiai együttes látványát.
Közvetlenül a radar mellett magaslik a kilátó, állítólag a Schneebergig is ellátni (oda mentünk volna, ha nem a Hochschwabra, ahova én nem is, mint ahogy más a Schneebergre se, érted, na), ha tiszta idő van. Akadt némi felhő, ha a Schneeberg nem is, de a pannonhalmi apátság látványa elénk tárult. Komoly veszélye volt annak, hogy a szél egyszerűen lesöpör minket az amúgy sem masszív kilátóról, úgyhogy hamarosan visszaindultunk, útba ejtve az Ördöglik barlangot. A csúcssört így 60 méterrel lentebb fogyasztottuk el, miközben szockom mítoszt gyártottunk a barlanghoz, a.k.a. fekete legenda magyar módra.

Lefelé volt egy kis tempo giusto, hiszen el kellett érnünk a 17.02-es zirci buszt.

Mission accomplished.

február 1-3.

Ha egy magyar elhagyja Burgenlandot, na az már valami:) A Hochschwab 2277 méterre nőtt csúcsát Steiermarkba dobta a gólya, nincs mit tenni; ha a hegy nem megy Mohamedhez... Van egy alap útvonaltervünk, de ez még odakint rugalmasan változtatható.

A térképen keleten látható Seewiesenből fogunk kiindulni, a völgyön keresztül pedig érintenénk az 1654 méteren lévő Voisthaler menedékházat. A Graf Meran Steig tűnik a legalkamasabbnak arra, hogy a Schiestl ház közelébe kerüljünk. Onnan másnap reggel lehetne menni a csúcsra, hogy aztán vissza, de már nem a völgyben, hanem lehetőség szerint a gerincen. Így kihagyható a G'hackte, ami a térkép nyugatibb felében van kipöttyözve, ezzel is jelezve; nem szarral gurigázik. Mindezt illusztrálandó itt is van egy kép a lájtosabbak közül.

Már most látszik, hogy nem lesz kedvünk mosolyogni, időnk meg aztán végképp nem cipőfűzőt kötni, ha esetleg mégis arra szambáznánk. Nehézségként felmerül még a néhány centis hóréteg, ami bizony betakarná képünk embereit, valamint a masszív eljegesedés, ami meg effektíve nem opcionális. Előre láthatóan ez a két mondatom bőven elég lesz ahhoz, hogy aggódó rokonok, ismerősök tucatjai adják tudtomra a közeljövőben: maradjak itthon.

A mászás után majd bővebben, útitársainkról, sok saját képpel (most látom, h még a Triglavhoz sem tettem be az ígért térképet...), ne adj isten videóval (egy youtube videóval kezdődött a mászó társak találása), addig viszont már nem jelentkezem. Kivéve ha véletlenül jövő héten megmászom a Matterhornt, de az meg nyilván benne lesz a Fókuszban.

szivárvány

Nem az ünnepek, nem a vizsgák, nem is időhiány. Valami más gátolt meg, ugyan elkezdtem, nem egyszer, mégsem láttatok belőle semmit. Már magyarázkodom, jól figyelj. Van, hogy nem úgy megy, ahogy kéne (kéne?). Kifogott rajtam, na, ráadásul még az orrom alá is dörgöltétek.

Tudom, miről írnék, miről kellene írnom, ha írnék, csupán egy jó írót keresek hozzá. Olyasvalakit, aki valójában nem is ír, talán inkább fest, igen, valójában festő után kutatok. Ehhez színek kellenek, nagyon sok, egy szivárvány; átölelném, lágyan a végébe harapva. Csak finoman, túlontúl érzékeny, mosolyogva megremeg. Ez nyilván túllépne a blog korlátoltságán; magán a blogon. Nincs az a poeta natus, aki elvállalná, így tényleg csak egy festőben bízhattok.

Bezzeg nekem nem kell bíznom. Csak éljük azt, amire még csak nem is az önzőségem nem enged betekintést nyújtani, nem is a magamutogató büszkeségem nem kürtöli szét - és lusta sem vagyok:) -, csak éljük azt, ami a miénk. A miénk, ha elbújunk a világ elől, akár ha ezer szempár figyel.

Talán érthető, hogy csak erről szabadna írnom. Viszont erről írni lehetetlen, kivéve, ha felesleges. A szivárványt látni, érezni kell. A pillanatot pedig átélni.

vitaly zavadskyy

I am legend

itt-ott

Bécs szebb, mint tavaly. Azért remélem, kijött nullszaldóra, mert a puncspénz már elfolyt.

André Kertész egészen mókás képeket készített Jenő öccséről. De van ott más is, úgyhogy nézd meg a REÖK-ben, ha már úgyis hol máshol lennél.

A szegedi Dóm neoromán. Megnyertem a házi Vágó-műsort.

Kecskeméten semmi változás. Nyolc év után is el tudok kalauzolni akárkit. Nem akárkit csak izzadságszagúan, de azért sikerrel. Remélem, az érintettek csak a sikert érezték.


Már majdnem haiku-tömörség - tizenhét szótag - jellemez.

A képek nyilván lopottak. Csak másra volt idő... és ez már megint nagyon jó:)

péterfy bori & love band feat. lovasi andrás

Délelőttök a kádba'

nagyon jó

[...]
Minden csúcson hagyni kell egy fotót, nem én találtam ki, először megmosolyogtam, benyeli a hegy, mondtam, mondtam a fenét, okoskodtam Mont Blanc-os példával. Közben annyi változott, hogy már azt is tudom, milyen fotót fogok vinni. És ez nem csupán jó dolog, hanem tényleg, igazán a legjobbak egyike. Tudom, a múltból okulva, merészség azt írni, hogy valakinek köszönhetően jól érzem magam, boldog vagyok. Nem is írtam le már jó ideje, hazugság lett volna. Eddig kompromisszumokat kötöttem önmagammal, de idővel csak kiderült, ki hova tartozik, és hova nem fog sohasem. [...] Ilyesmivel most mégse foglalkozzon senki, én sem teszem. Csak egyszerűen boldog vagyok.