bakony

A külföldre vágyó én mindig meglepődik, hogy milyen szép helyek vannak hazánkban. Hétvégén a Bakonyban kalandoztunk, délről (Bakonybél felől) megközelítve a Kőris hegy 709 méteres csúcsát, radarostul, kilátóstul. Úgy tűnik, lehetetlen feladat számunkra a kijelölt útvonalon maradni. Míg ez Szlovéniában egészen gázos helyzetet teremtett, addig idehaza bátran mehettünk dombról dombra, mindegyik megközelíthető, szinte mindenhonnan. Bizonyos emelkedők viszont hajaztak a Triglav lábánál lévől Voje környéki szerpentines szopásra. (Csak az alliteráció kedvéért.)
Első célpontunk az Odvaskő-barlang volt. A túristaút már-már nyugdíjasoknak kiépített lankái helyett néhol sziklákba kapaszkodva jutottunk fel a 370 méter feletti barlangrendszerhez. Aki normálúton közelít, nem is tudhatja, hogy mit rejt még a sziklatömb, hány barlangbejárat húzódik mindenfelé. (A képen sem a fő látványosság adta magát háttérnek.) Szikrázó napsütés, néhány felhő, pedig cirka másfél órával korábban még szakadt a hó!
A Kőris hegy felé vezető adhoc útvonalunkat keresztezte egy őzcsorda, (nem túlzok) mintegy 30-40 állattal. Közben kénytelenek voltunk konstatálni, hogy az erdőirtás következtében finn kollégáink szimpla tisztásnak titulálhatnák a bakonyi flóra és a geomorfológiai együttes látványát.
Közvetlenül a radar mellett magaslik a kilátó, állítólag a Schneebergig is ellátni (oda mentünk volna, ha nem a Hochschwabra, ahova én nem is, mint ahogy más a Schneebergre se, érted, na), ha tiszta idő van. Akadt némi felhő, ha a Schneeberg nem is, de a pannonhalmi apátság látványa elénk tárult. Komoly veszélye volt annak, hogy a szél egyszerűen lesöpör minket az amúgy sem masszív kilátóról, úgyhogy hamarosan visszaindultunk, útba ejtve az Ördöglik barlangot. A csúcssört így 60 méterrel lentebb fogyasztottuk el, miközben szockom mítoszt gyártottunk a barlanghoz, a.k.a. fekete legenda magyar módra.

Lefelé volt egy kis tempo giusto, hiszen el kellett érnünk a 17.02-es zirci buszt.

Mission accomplished.